Születéstánc

“A táncban megtanulunk szavak nélkül, a test, a lélek, érzelmeink, nőiségünk finom nyelvén kommunikálni…”

 

A zenének tánca, a táncnak zenéje van. Összetartoznak.  Még ha fülünk nem is hallhatja, szemünk által, lelkünk, mindig érzékeli a tánc zenéjét. A zene néha lágy, halk és érzéki, olykor erős, hangos és megfeszített, melyre testünk legapróbb porcikáinak feszülése, kemény  munkája létrehoz egy könnyed és légies mozgást, mely varázslatosan érinti meg  szemünket lelkünket egyaránt.

 

A tánc – ezen belül is a balett- iránt érzett örök szerelmem, és  személyes élményeim okán is tudom,  a szülés – születés csodás folyamata nem más  mint tánc. Születéstánc. Belső zenénkre induló, ritmikusan feszülő és ellágyuló mozdulatsor. Ekkor együtt táncolunk mindenkivel, aki ott és akkor, valami megmagyarázhatatlan csoda folytán meghallja a mi belső zenénket. Gyermekünkkel, gyengéden ölelő párunkkal, és a minket segítő társakkal együtt, és ekkor minden jelenlévő lélek szinte összesimul a tánc misztériumában.

 

Lehet -e gyönyörűbb, meghittebb és magasztosabb élmény annál, mint az, hogy gyermeked gyönyörű táncban jön  a világra? Ennek megválaszolása persze Rád vár.

 

Én nem táncot tanítok Neked, hanem lehetőséget, figyelmet és támogatást adok ahhoz, hogy segítségemmel csak magadra és babádra figyelve meghallhasd belső zenédet, eltáncolhasd saját születéstáncodat, melyben megszülethet gyermeked.